A reggel jól indult, utaztam vezető nélküli metróval, hátborzongató, de nagy élmény volt. Könnyen megtaláltam az RER-t (HÉV-et), ami Versaillesbe visz, és nagy örömömre emeletes volt, így az emeletre ültem.
Versailles amúgy egy cuki kisváros, vagy előváros. Az állomásról kilépve egy tájékoztató fogad (meglepően angol szöveggel is), amelyben a város történelméről írnak. Már 1038-ban is említik (István királyunk ekkor fejezte be az uralkodását), de francia főváros akkor lett, amikor XIV. Lajos, a Napkirály ide helyezte uralkodásának székhelyét. A Napkirály uralkodása idején Versailles korának tudományos és művészeti központ is volt (ebben Madame Pompadour-nak, Lajos híresen okos és művelt szeretőjének is volt szerepe). A tájékoztató azt mondja, itt született meg a francia demokrácia is 1789-ben a francia forradalom eredményeként, sőt, nagyon nagy lépés volt a történelmünkben az a nap: megalkották és kihirdették az Emberi Jogok egyetemes nyilatkozatát, amely érvényes mindenhol és minden körülmények között. Később ez lett az alapja az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatnak, és az ENSZ alapító dokumentumának is (érdekes: az utóbbi megszavazásától annak idejln 1948-ban a szovjet blokk tartózkodott. Meg lehet nézni, hova jutottunk az emberi jogokkal azóta itt Közép-Kelet Európában.) Nézd itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_%C3%A9s_polg%C3%A1ri_jogok_nyilatkozata
A palotát is könnyen megtaláltam, az irodát is, ahol a belépőjegyet kellett venni. 25 euro volt a sima, mindenhova érvényes jegy, és azt hiszem, 39 az a jegyfajta, amivel el lehet kerülni a sorbanállást (valami VIP-jegy). Gondoltam, ez is valami átverés, így a simát vettem. Kár volt. A palota előtt kígyózó sorok álltak (belépőjeggyel!), és onnan indulva is, minden épület bejáratánál. Szerintem több órát álltam sorba összesen. (A Palota ugye több épületből áll.)
Én nem tudom miért, de engem egyáltalán nem szórakoztat ez a királyságosdi. Persze, szép csillogó, de szerintem teljesen émelyítő berendezési tárgyak, és az előkelőség nem is olyan diszkrét bája. Végigrohantam a termeket, egy szál fotót sem csináltam, és utáltam a tömeget magamban. Érdekes amúgy: talán 1-2 embernél volt igazi fényképezőgép, mindenki más telefonnal fotózott (meg ez az iszonyatos szelfi-őrület), mindent, de még a termek sarkait is. Mit tesznek azzal a rengeteg értelmetlen fotóval, amit csinálnak? Fűződik hozzá majd bármilyen emlékük? De a szelfi sem jobb amúgy, irtózatosan növeli a felületes nárcizmust, de nem agitálok ellene, végülis ízlés kérdése.
A versailles-i palota pedig nemcsak a csillogásról kellene, hogy szóljon, hiszen a demokrácia egyik bölcsője is. (Tudom, hogy van magyar vonatkozása is az itteni eseményeknek, ebbe direkt nem megyek bele most – szerintem a múlt az múlt.)
A jácintok amúgy nem lettek meg, ahogy Madame Pompadour maga sem. Vagy elvirágzottak, vagy nem találtam meg őket, pedig az összes épületet (elvileg) bejártam.
A palota kertje elképesztően nagy. Maga Lajos, a Napkirály mondta, hogy a legjavasoltabb út hossza 8 km (lehet, hogy nem SI szerint mondta :-) ), ami két órát jelent sétálva, de én ennél jóval többet cikkcakkoltam, az biztos. Éééés. Egyszer csak ráuntam a mászkálásra, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kibéreltem egy biciklit. Ó, az összes idegszálam kisimult tőle. Biciklivel jutottam el végül a Kis-, és a Nagy Trianon-palotához. Hát frenetikus élmény volt a gyönyörű napsütésben. Amikor visszavittem a biciklit, a kölcsönző mellett találtam egy kis kávézót (La Petit Venise), amelynek az udvarán nyugágyszerű székek voltak, lábtámasszal. Elfoglaltam az egyiket, elfeküdtem benne (kinéztem magamnak egy pohár vörösbort, de végül nem jött a pincér), becsuktam a szemem, és élveztem az arcomat melengető napsütést, és a tompa zsivajt körülöttem. Teljesen deja vu-m volt, de tudtam, hogy ez még nem történt meg a valóságban. Hanem tudjátok hol történt meg? A képzeletemben. Gyerekkoromban az egyik kedvenc lányregényem a Csipkebolt Brüsszelben volt, amelyben emlékeim szerint a család sokat nyaralt a francia Riviérán egy házban, és sokat járkáltak – pihentek a sétányon a tengerparton. A regény a századelőn játszódik, ilyen lehetett a hangulata akkor a dolgoknak, legalábbis ilyennek képzeltem őket.
A palota parkja amúgy a franciák számára egy szabadidőpark, hasonlít a Margit-szigethez, csak jóval-jóval nagyobb. És esküszöm, a turisták jelenléte zavaró. :-)
A szökőkutaknál (van vagy 10) amúgy komolyzenét játszanak hangszóróból, amiért kár. Hallgatnám inkább a madarakat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.