A reptéren azon kívül, hogy millió újabb üzlet nyílt, sok minden nem változott, bár a beléptetés, az utasellenőrzés szigorodott. Még a kardigánomat is le kellett venni, mert „felöltőnek” számít. Nem volt zavaró, inkább tényleg növeli a biztonságérzetet.
Kb most érjük el az utazómagasságot. Kicsit darabos a levegő, aminek nem örülök, de ez van. A felszálláskor kicsit féltem (mindig akkor félek, pedig állítólag a leszállás a neccesebb..), de amikor a pilóta rálépett a gázra, arra gondoltam, hogy na, a kocka el van vetve. Innen már kapaszkodhatok… De már nyugi van, mindjárt látni fogjuk, hogy a felhők felett mindig kék az ég….
A félelmeken is gondolkodtam elinduláskor. Félünk az új és ismeretlen helyzetektől, persze. Pl. még nem tudom, hogy hova fogom tenni a csomagomat, amíg Nathalie előkerül. De hasonló helyzeteket emberek milliói oldanak meg a világ minden táján, ebben a pillanatban is. Mindig fogok segítséget találni, ha kell, jó emberek mindenhol vannak.
Amúgy meg: annyira nem nagy kaland ám ez a párizsi út. Európa közepén, az egyik legmodernebb fővárosban, biztosítással, némi készpénzzel és nyelvismerettel olyan nagy baj azért nem történhet, amit ne lehetne megoldani. (jójó, a terroristákat nem számolom ide, de azért legyünk optimisták.)
Nem szabad, hogy megbénítsanak a félelmeink, semmilyen szempontból. Az élet tele van lehetőségekkel, élményekkel és csodákkal. Igenis arról szól, hogy érezzük jól magunkat benne. Minden körülmények között, vagy minden körülmény ellenére.
Ha mindig mindent megtervezel (mint én), nem hagysz teret a meglepetéseknek, az új dolgoknak, a váratlannak, olyan dolgoknak, ami elámíthat. Ámulni és gyönyörködni pedig jó, én legalábbis szeretek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.